Összeült a magyar parlament Honvédelmi Bizottsága, megtárgyalni a hazánkban ideiglenesen manőverező izraeli kémrepülőgépek ügyét. S lám megszületett az eredmény, a magyar impotentokrácia fényes önbizonyítványa: mindenki a szabályoknak megfelelően járt el, és ha esetleg nem is volt minden a legnagyobb rendben – ami úgyszólván kizárt – az illetékesek sokat tanultak az ügyből. A gyakorlat nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy legközelebb éjszaka fognak érkezni a gépek.
Kiderült, a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál egyetlen nap alatt adták ki az engedélyt, ez alighanem rekord a maga nemében. A Külügy meggyőződött róla, hogy a repülőgépek nem szállítanak robbanó vagy sugárzó anyagot (tessék mondani, ezt viccnek szánták?), a honvédelmi miniszter bár először még azt nyilatkozta, nem tudott a gépek érkezéséről, mégis állítja, hogy azok pontosan betartották a tervezett útvonalat. És legfőképpen nem sérült a magyar honvédelem érdeke. Szerintem inkább úgy kéne feltenni a kérdést, van-e jelenleg olyan hogy magyar honvédelem?
Azt ugyanis nem válaszolták meg, mit keresnek itt egy idegen ország katonai felderítő gépei. Talán csak kirándultak egyet, gyakorolgatták a repülést a tavaszi égbolton? Józan paraszti ésszel nem valószínű, hogy ilyen célra drága eszközökkel megrakott felderítő gépet vennének igénybe, miközben a polgári változat is rendelkezésükre áll. Az útközben begyűjthető elektronikus adatok honvédelmi jelentősége ugyanakkor a laikus számára szinte felfoghatatlan, pedig nagyjából ez a kulcsa a modern hadviselésnek. Valószínűleg nem a magyar légvédelem mint olyan érdekli elsősorban az izraeli felderítést, hanem azoknak a radaroknak a szignáljai, amelyek szolgálatban állnak Iránban és Szíriában is. Az információ jelentőségét illetően elég utalni rá, hogy annak idején az öböl-háború ezen a szinten gyakorlatilag már az első napon eldőlt. A rengeteg sok „lehet”, „talán” és „valószínű” után egyelőre lezárnám a brainstormingot azzal, íme megint egy olyan ügy, amelyben soha nem fogjuk megtudni az igazságot. Nem vigasztalásként mondom, de a gépen ülő személyzet sem tudja ilyenkor a repülés pontos célját, mivel csupán az a feladata, hogy végigrepülje a kijelölt útvonalat és közben gondoskodjon az eszközök működőképességéről. A beszippantott adatok értékelése odahaza történik, illetve online üzemmódban műholdon keresztül, amennyiben azonnali feldolgozást igénylő hírszerzési adatokról van szó.
Kis hazánknak valahogy sose volt szerencséje a repülős afférokkal. Emlékszünk ugyebár a kassai bombázásra, amiről azt tanultuk a történelemórán, a gonosz németek csinálták, belerángatandó minket a háborúba. De hát akkortájt minden meg lett mondva frankón, aki bemagolta a leckét annak nem kellett paráznia. Aztán kikoptak a használatból a jól betanult pártos igazságok, és ma már ott tartunk, hogy a történészek sem ismerik a tutit. Így csak találgatások vannak arról, kik küldték ránk 1941 június 26-án azt a három bombázógépet, amelyek délidőben megszórták a város központját, hogy aztán örökre eltűnjenek az ismeretlenség homályában. Könnyen megtehették, mivel légvédelem gyakorlatilag nem volt, valakik látták ugyan a berepülést de beázott a telefonvonaluk, így nem tudtak figyelmeztetni, mások meg azt se tudták, ilyenkor mi a teendő. Szóval zajlottak a dolgok, ahogy az idehaza lenni szokott. El is ment gyorsan a hadüzenet a szovjeteknek, ha háború hát legyen háború, nem olyan idők jártak hogy apróhirdetésben kelljen keresni az ellenséget. Igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy legnagyobb valószínűséggel tényleg a szovjetek lehettek a hunyók tévedésből. Tévedni emberi dolog, Kassa és az akkoriban német kézen levő Eperjes hajszálra egyformák a levegőből nézve, és ismervén a szovjet mentalitást ők aligha rágódhattak ezen annyit, mint manapság a történészek. Az ottani katonai irattárakban utóbbiaknak sok csemege akadna, ám azóta sem tudnak kedvük szerint beszabadulni. A szovjet verziót valószínűsíti, hogy aznap több ellenséges várost is megbombáztak, demonstrálandó, hogy eszükben sincs kimúlni a történelemből. Közéjük tartozott Helsinki, ami később is kedvenc célpontnak számított a háború folyamán. Jellemző a szovjet találati biztonságra, hogy a ledobott bombák több mint 95 százaléka Helsinki területén kívül csapódott be, pedig nem valami kis célpontról van szó.
Ugorjuk át Horthy István repülőbalesetét – gyengébb turisták csak találgassák, mit emel az ég felé Szent Gellért a róla elnevezett hegy tetején - és máris a kommunista érában vagyunk. Egészen pontosan 1975 szeptember 29-én, mikor a Malév 240-es járatának nyoma veszett Bejrút partjainál, utasokkal és személyzettel együtt. Az esetről még suttogni is alig mertek azokban az időkben a beavatottak, a naívabbak pedig nem is hallottak róla.Máig rejtély mi történt, de rögtön megindult a pársoros hivatalos közleménynél jóval színesebb össznépi spekuláció. Szinte nincs olyan lehetőség ami ne merült volna fel magyarázatként, a vonuló rénszarvasokkal való ütközéstől kezdve a legszövevényesebb világpolitikai konspirációkig. A legelterjedtebb verzió szerint az izraeliek intézték el a gépet, és tényleg, nekik volt meg minden okuk rá hogy megtegyék. Papírforma szerint a járaton utazott volna a PFSZ második számú vezetője, ám a vén róka becsekkolás után mégsem szállt fel és így megúszta, aztán még jó hosszú ideig élt. A rakományban pedig katonai felszerelés volt, aminek a célbaérését meg kellett akadályozni. Néhány éve egy névtelen homályba burkolódzó szemtanú elmondta Sváby András riportjában, hogy a ciprusi brit katonai támaszpont radarképernyőjén látták, amint egy izraeli vadászgép settenkedik az utasszállító nyomában, aztán beleereszti a rakétáját. Nekem azért valahogy mégsem hibátlan ez a verzió. Mint tudjuk az éjfél után érkező járat elsőre nem kapta meg a leszállási engedélyt, és visszafordult a nyílt tenger felé, tanúk szerint ekkor történt a robbanás. Ez más forgatókönyvet valószínűsít, már csak azért is, mert egy izraeli gép ha nem muszáj nem megy Bejrút közelébe, ahol polgárháború lévén akkoriban minden kaliberből és mindenkire lőttek, meg ugyanaz visszafelé. Lehet hogy a rakétát is az izraeli gépnek szánták, vagy nem is volt izraeli gép, csak a Malév járatát gondolta annak valaki a sötét libanoni éjszakában, meg számtalan további lehetséges variáció. Akárhogy is, nemzeti tragédia volt, amiről máig titkolódznak az illetékesek. Lapítás, maszatolás, eltüntetett és titkosított dokumentumok, meg persze a szárnyaló képzelet cifraságai a másik oldalon. Nemrég felajánlották a hozzátartozóknak az eredetileg roncskutatásra szánt összeg szétosztását, amit akár úgy is föl lehet fogni, hogy nesztek ez a hallgatás ára.
És ezzel eljutottunk 2010 március 17-ig. Egy Ferihegy környékén csőre töltött kamerával ólálkodó szpotter lekap két fura repülőgépet, aztán átböngészi a katalógust. Kiderül, az izraeli légierő legmodernebb Gulfstream G550 elektronikus felderítő, magyarán szólva kémrepülőgépei tettek látogatást. Az esetből hír lesz az egyik napilapban, és innentől már az ismerős mederbe kerülnek a dolgok: naná hogy rögtön a zsidó toposz kerül elő. A felütést az izraeli nagykövet asszony adja meg, aki leantiszemitázza a hírhozót, és elkottyantja, hogy eddig is rendszeresek voltak az ilyen berepülések, meg különben se kémrepülőgépekről van szó. Csak úgy mellékesen kérdeném, hogyan nem tudtak Izraelben találni valakit aki beszéli a magyar nyelvet? Persze mindenütt van protekció, miért pont ott ne lenne. Közben beindul a találgatás arról, mit kerestek itt egy velünk szövetséges viszonyban nem álló ország légierejének gépei. A hivatalos oldalon meg újra csak az egymásra mutogatás, legjobb esetben a széttárt karos konfiguráció: lehet hogy én vagyok az illetékes, de honnan tudhatnám, mi történik? A szpotter így kenterbe verte Szekeres Imrét felkészültség szempontjából, ami azért valljuk meg nem is olyan nagyon nehéz. Egykor önhibámon kívül én is a HM épületében gyérítettem az oxigént, és az a határozott benyomás alakult ki bennem, hogy minél bennfentesebb valaki annál kevésbé számít, mi történik az épület falain kívül. Elég lomhán működtek a telefonok ha egyáltalán, így csak ritkán zavarták meg az ebéd utáni szunyókálást. Szerencsére az ellenség volt annyira tapintatos, hogy nem intézett támadást az ország ellen. Csakis ilyen korban érdemes élni, de honnan tudhatja előre az ember?
Jó lenne most már talán felébredni ebből a se nem éber, se nem alvó állapotból, hiszen a kedvünkért se áll meg a történelem kereke. Érdekek csapnak össze, a jövőben is lesznek háborúk, és nagyon észnél kell lenni, nehogy a kelleténél jobban belesodródjunk. Ha így megy tovább, el fogják lopni a fejünk felől az égboltot, mire valaki megkérdezi: melyik hatósághoz tartozott az egyáltalán? Na és még egy el nem hanyagolható kérdés: kik voltak a bűnsegédek?
